Kinek a felelőssége a felelősség?

180 perces online, Zoom nemzetközi konferencia   Főleg felső- és HR vezetőknek javasoljuk. 


A konferencia főbb témái meghívott magyar és nemzetközi előadókkal:

  • Hogyan lehet kölcsönös bizalomra épülő, közös célokra fókuszáló, felelősségre
    irányuló vállalati kultúrát létrehozni?
  • Hogyan válthatjuk le a szervezetben jelen lévő egymást hibáztató szemléletmódot a felelősség kultúrájára?

Az Arbinger Institute mára már több százezer vezetővel dolgozott együtt szerte a világon. Amikor a felsővezetőket kérdezték arról, hogy melyik készséget szeretnék, hogy az alattuk dolgozó vezetők birtokoljanak, a válaszok egy irányba, a dolgozók számonkérése felé mutattak.

Azonban, ha a dolgozókat a vezetőknek kell számonkérniük, akkor valójában mennyire lesznek dolgozóik maguk felelősségvállalóak?

Végül az Arbinger Institute azt találta a legfontosabb készségnek, hogy a vezetők képesek legyenek úgy fejleszteni az embereiket, hogy maguktól felelősségvállaló módon dolgozzanak.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a korábban – és néha még napjainkban is – alkalmazott utasítás-fókuszú irányítást új megoldásokra kell cserélni. Nem elég azonban, ha mindezt csak a technikák, a viselkedés szintjén tesszük meg, példamutatásra és szemléletmódváltásra van szükség! Mindez igaz a felső-, de ugyanúgy igaz a közép- és a csoportvezetőkre is, akik szorosabb kapcsolatban vannak a végrehajtói szintekkel.

A szemléletmód az, ahogyan a lehetőségekre, kihívásokra, a munkánkra, és legfőképpen a többi emberre tekintünk. Ez vezérli viselkedésünket, és ez teszi leginkább lehetővé, hogy megfelelően közelítsünk és megoldjunk nehéz problémákat.

A konferencia résztvevői betekintést nyerhetnek abba a szemléletmódba, ami alapjaiban változtatja meg a vezetők gondolkodását, hozzáállását és mindennapi működését. A módszer egy-egy elemét nem csak elméleti szinten, hanem saját bőrükön is megtapasztalhatják, valamint néhány jellemző vállalati probléma kapcsán kiscsoportos szakmai beszélgetést folytathatnak Arbinger trénerekkel és a többi vállalati szakemberrel. Ezen túl a konferencián olyan vezetői eszközöket is bemutatunk, amelyek akár már másnaptól használhatóak saját vezetői-, vagy más vezetőket támogató munkájukban. Külön kitérünk a közép- és lentebbi szinteken tevékenykedő vezetők kihívásaira, és az eszközök speciális alkalmazására.


IDŐPONT 2020.11.04., 14:30-17:00
HELYSZÍN online, Zoom alkalmazáson keresztül

Jelentkezés

Felhívjuk figyelmét, hogy az adatvédelmi nyilatkozat elfogadása kötelező az űrlap elküldéséhez. Kérjük, ha mégsem tudna jönni, akkor e-mailben mondja le részvételi szándékát ügyfél-kapcsolattartójánál, vagy az info@improversgroup.hu e-mail címen.Kérdés esetén hívja a +3620/327-4046 telefonszámot.

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező









Adatvédelmi nyilatkozat elfogadása*.