Arbinger Intézet – Alapképzés

A munkaerőhiány és az Y, Z generációk térhódítása a munkahelyeken egyre inkább abba az irányba tereli a vállalatokat, hogy emberközpontúvá alakítsák vállalati kultúrájukat, ami bizalomra, felelősségvállalásra épül, és kibontakoztatja a kreativitást.

Míg a legtöbb képzés és tréning arra irányul, hogy megváltoztassa az emberek viselkedését, addig az Arbinger-módszertan a szemléletmód változását célozza.

Segítségével a szervezetek képessé válnak arra, hogy egy gyökeresen új szellemiségű vállalati kultúrát építsenek a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva.


Az Arbinger-módszertan az egyéni és a szervezeti működés pszichológiailag két teljesen eltérő jellegű szemléletmódját tárja fel, amelyek szinte láthatatlanul, mégis drámai módon határozzák meg az egyének és a szervezetek viselkedését, így működésük hatékonyságát is. A módszer mögött rejlő tudás 45 év egyetemi pszichológiai kutatáson alapul (Harvard, Yale, Oxford).


A befelé és kifelé irányuló szemléletmód különbsége

Míg a befelé irányuló szemléletmódból fakadó viselkedés reaktív, védekező, önmagára koncentráló, és így a szervezet szempontjából nem elég hatékony, addig a kifelé irányuló proaktív, másokat figyelembe vevő, célorientált és így az erőforrások ideális felhasználását eredményezi.

Azért fontos felismerni a kétféle szemléletmód közti különbséget, mert azok a szervezetek, melyek az ilyen típusú szemléletváltásra is hangsúlyt fektetnek, négyszer sikeresebbek a szervezeti kultúrát fejlesztő folyamataikban, mint azok, melyek csak a viselkedés megváltoztatására fókuszálnak. Ezeknél a szervezeteknél harmonikusabb a kommunikáció, kevesebb a belső konfliktus, gyorsabb a döntéshozatal, és alacsonyabb a fluktuáció.


Résztvevőink véleménye az Arbinger-képzésről

Hogyan zajlik a képzés?

A 2 napos képzés során videós esettanulmányok, egyéni, páros és csapatfeladatok biztosítják, hogy a szemléletváltás minél hatékonyabban megtörténjen. De mivel a szemlélet mélyebb szinten kódolódik, és erősen összefonódik korábbi tapasztalatainkkal, élményeinkkel, tudásunkkal, időbe telik, amíg hétköznapi működésünk szintjén teljes átállás érhető el. (Ezt a folyamatot segíti a képzés utáni 8 hetes utánkövető csomagunk.)

Hogyan lehetséges másik szemléletmódra átállni?

Régi, automatikus működésünk lecserélése az új, hatékonyabb, másokat figyelembe vevő, bizalmon alapuló működésre lépésenként történik.

Az első lépés, hogy felismerjük és tudatosítjuk saját jelenlegi működésmódunkat. Ez sok esetben gátló, reaktív, az együttműködést visszafogó és a szervezeti bizalmat romboló beállítódás, amely alapvető és ösztönös védekező reakciónkból fakad.

Ezután megtanuljuk  felismerni azokat a pillanatokat, amikor ki tudunk lépni a megszokott reakcióinkból, és át tudunk váltani a hatékonyabb, problémamegoldó, együttműködő, másokat bevonó szemléletmód használatára.

Harmadik lépésként megtanuljuk azokat a modelleket, amelyek segítségével megtarthatjuk pozitív beállítódásunkat minden szituációban, akkor is, ha a másik fél még a reaktív, saját magát védő pozícióból is közelít. Ezzel a konkrét módszertani segítséggel a résztvevők képessé válnak hétköznapi helyzetekben – a munkahelyen és a magánéletben egyaránt – bizalomra épülő kapcsolódásokat kialakítani.

Az a tapasztalatunk, hogy ennek a szemléletmódnak a kitartó érvényesítése kihat a körülöttünk élőkre, velünk együtt dolgozókra.

Az Improvers Group 2017-től kizárólagos magyarországi képviselője az Arbinger Intézet termékeinek. Jelenleg több, mint 20 országban végeznek a módszer segítségével a világ vezető vállalatainál és állami szervezeteinél átütően sikeres fejlesztési programokat.

A módszertan alapjairól az Arbinger Intézet magyarul megjelent könyveiből is tájékozódhat: Vezetők a dobozban (2009), A béke anatómiája (2016), Túllátni önmagunkon (2018)