Arbinger Belső Vállalati Trénerképzés (Arbinger Train-The-Trainer)

Az Arbinger módszertan szakmai háttere

Manapság a gazdaság szereplői sokkal több problémával kerülnek szembe, mint valaha. Ezek többek között emberi eredetűek, rendszerbeli hiányosságok, vezetési és vállalati kultúrát érintő elakadások. A problémák a felszínen különbözőnek tűnnek, és úgy látszik, mintha nagyon eltérő megoldási módokat igényelnének. Mindazonáltal a nemzetközi pszichológiai kutatások rávilágítottak, hogy valójában a forrás közös, és ebből adódóan majdnem az összes szervezeti probléma visszavezethető egyetlen gyökérokra. Ezt az alapvető okot az önvédelem, önámítás által determinált emberi szemléletmódnak hívjuk.

Ha javítani szeretnénk a célok elérését, a vezetés- és irányítás légkörét, valamint a munkavállalók megtartását, a vállalati kultúra, és annak a mélyében meghúzódó szemléletmód átalakítására van szükség. Azok a vállalatok, akik erre tudatos figyelmet fordítanak, és a szervezet több területén is alkalmazzák ezt, lényeges és fenntartható változást tapasztalnak olyan kulcsterületeken, mint vezetésfejlesztés, csapathatékonyság, ügyfélelégedettség, változásmenedzsment, felelősségvállalás, elkötelezettség, együttműködés és konfliktuskezelés.

Az Arbinger Intézet programjai és módszertana az emberi viselkedés és motiváció pszichológiájának 45 éves kutatási eredményein alapulnak.
A szemléletmódra hatva, különleges módszerek alkalmazásával fejlesztenek egyéneket, csapatokat és szervezeteket, hogy egy kezdeti én központú, gyakran védekezésre épülő szemléletmódot képesek legyenek egy eredményközpontú, felelősségvállaló, magas bizalmi szinttel rendelkező és együttműködő kultúrává alakítani.

Arbinger Institute

Mit adhat egy vállalatnak egy Arbinger belső vállalati tréner

Az Arbinger belső vállalati tréner:

  • költséghatékony módon képes végig vezetni nagyobb számú csoportot az alapelvek megismertetésén és a szemléletmódváltási folyamaton
  • támogatást tud nyújtani az elvek gyakorlatba való átültetésében, az implementációs folyamatban
  • hatékony segítséget tud adni a felsővezetés számára az emberközpontú, bizalomra épülő vezetői kultúra kialakításában

A képzés tartalma és elvárt eredménye

Ez a 3 napos képzés az Arbinger alaptananyag mély megértését és a szervezetekre gyakorolt hatásának a megismerését adja a résztvevők számára. A résztvevők megtanulják, hogyan tudják alkalmazni az Arbinger módszertant a szervezeti problémák széles spektrumára, valamint azt, hogyan adjanak át kulcsfogalmakat, modelleket és eszközöket vállalati résztvevőknek.

A képzés elvégzésével a résztvevők képessé és jogosulttá válnak arra, hogy a Vállalati Belső Tréneri Megállapodás alapján „Kifelé irányuló szemléletmód kialakítása és gyakorlata” tréningeket vezessenek a saját vállalatukon belül.

A képzés során a résztvevők megtanulják:

  • hogyan adják át az Arbinger elveket és eszközöket, egy logikus és koherens keretrendszer részeként
  • hogyan teremtsenek kifelé irányuló szemléletmódú légkört a tréning résztvevői számára
  • hogyan adjanak át olyan történeteket, melyek jól illusztrálják az Arbinger módszertant
  • hogyan gyakoroljanak pozitív hatást másokra a változás érdekében
  • hogyan alakítsanak ki olyan „belső tanácsadó” hozzáállást, amellyel végig tudják vezetni szervezetüket az Arbinger módszertan implementálásán

Kinek szól

A képzést azoknak ajánljuk, akik:

  • Szeretnék elősegíteni a kifelé irányuló szemléletmódú közelítés bevezetését a vállalatukon belül.
  • Szeretnék elmélyíteni a kifelé irányuló elvekkel és stratégiákkal kapcsolatos tudásukat.
  • Rendelkeznek az alábbi, olyan tulajdonságokkal, melyek lehetővé teszik a sikeres Arbinger tréningek vezetését:
    • hitelesség és tisztelet azok felé, akiket majd képezni fognak
    • a figyelem lekötésének és az emberek bevonásának a képessége
    • jó kapcsolódási képesség

Ez a képzés olyan alkalmazottak számára szól, akik szeretnék az Arbinger módszertant tanítani más alkalmazottaknak a saját vállalatukon belül. Független tanácsadók nem vehetnek részt rajta.

Előfeltételek

Ez egy haladó program, amely a módszertan mélységeibe vezeti be a résztvevőket, ezért kérjük, hogy azzal a szándékkal érkezzenek, hogy elmélyítsék tudásukat az Arbinger módszertanról, végiggondolják mindennek a munkájukra és magánéletükre gyakorolt hatásait, és kifelé irányuló módon közelítsenek az anyag későbbi továbbadásához.

A képzésen való részvétel előfeltételei:

  • A „Kifelé irányuló szemléletmód kialakítása és gyakorlata” tréning elvégzése
  • A Vezetők a dobozban és a Túllátni önmagunkon könyvek elolvasása

További támogatás a képzés után

A képzés elvégzésével a résztvevők jogosulttá válnak:

  • egy személyes felkészítésre az első önállóan tartott „Kifelé irányuló szemléletmód kialakítása és gyakorlata” tréning megtartása előtt
  • a trénerképzőt vezető tréner általi részvételre az első önállóan tartott tréningjükön, majd a tréning végén közös átbeszélésre (vidéki helyszín esetén útiköltség és szállásköltség térítéssel)
  • korlátlan e-mailes konzultációra a tréningek vezetésével kapcsolatban (a későbbiek során is)
  • a tananyagok esetleges későbbi változásai esetében hozzáférésre a legújabb verzióhoz, konzultációs lehetőséggel a képző trénerrel a változásokról

A képzés elvégzése után Vállalati Belső Tréneri minősítést adunk a résztvevő számára, és Vállalati Belső Tréneri Megállapodást kötünk az őt alkalmazó vállalattal. Ez alapján a Vállalati Belső Tréner jogosult lesz „Kifelé irányuló szemléletmód kialakítása és gyakorlata” című tréninget tartani vállalata más alkalmazottai számára. A vállalati belső tréningek megtartásakor minden egyes résztvevő alkalmazott számára a vállalat köteles megvásárolni az eszköztárat, melynek ára 40.000 Ft + áfa / fő. A vállalat ezzel a tananyag megszerzésén túl, a licenc használatának a jogát is megszerzi az adott tréningre.


IDŐPONT Egyeztetés alapján
HELYSZÍN ImproversGroup Irodaház – 1124 Budapest, Németvölgyi út 64.

Amennyiben egy időben jelentkezik bármely 2, legalább 1 napos, a honlapunkon meghirdetett N.E.W.S.® vagy Arbinger tréningünkre, úgy 15% kedvezmény jár mindkét tréning árából.


Tréner:

Kocsis Dóra
Szervezetfejlesztési tanácsadó, coach, Arbinger master tréner

Tizenhárom év tréneri és tanácsadói tapasztalattal rendelkezik. Korábban óraadóként dolgozott a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, majd vezetőként egy telekommunikációs vállalatnál, értékesítés, támogatás területen. 2007-ben indította el saját vállalkozását, mert felismerte, hogy valódi küldetése az emberek változási folyamatait pozitív irányban katalizálni és támogatni. 7 évig egyénekkel dolgozott trénerként és tanácsadóként, kifejlesztett egy saját, coaching alapú módszertant. 2014-ben csatlakozott az ImproversGrouphoz, hogy addigi tapasztalatait az üzleti világban kamatoztassa tovább. 2022-ben szerezte meg pszichológia MA szakos diplomáját.


Lépj velünk kapcsolatba!

További információkért, ajánlatért írjon nekünk az info@improversgroup.hu e-mail címre.