N.E.W.S.® Executive Coachok

A N.E.W.S.® Executive Coaching egy kifejezetten szenzitív, őszinte, személyes bevonódást igénylő folyamat, melyhez elengedhetetlen, hogy coach és coachee között magas bizalmi szintű kapcsolat alakuljon ki. Úgy is fogalmazhatunk, e műfajban szintén “működnie kell a kémiának” a két fél között. Ügyfeleink számára éppen ezért biztosítjuk annak lehetőségét, hogy a számukra szimpatikus, illetve szakmai szempontjaik alapján is megfelelő munkatapasztalattal rendelkező coach kollégánkkal dolgozhassanak együtt.

Coachok

Dr. Galgóczi Gábor – gabor.galgoczi@newscoaching.hu

Szervezetfejlesztési tanácsadó, coach, tréner. Jogi diplomáját a Szeged Tudományegyetemen szerezte, ahol jelenleg óraadó tanár. 10 évig dolgozott oktatásvezetőként, majd 6 évig HR vezetőként nemzetközi cégeknél. Több éves tapasztalattal rendelkezikszervezetfejlesztés, vezetőfejlesztés, HR tanácsadás, üzletfejlesztés, vállalati mentoring területén. Fő érdeklődési iránya a vezetők fejlesztése. Az egyéni fejlesztési folyamatok során fontos célja a megoldás központú szemléletmód kialakulásának támogatása.


Kocsis Dóradora.kocsis@newscoaching.hu

Szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner, coach. Matematika-francia szakos tanári diplomáját az ELTE-n szerezte, majd elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, ahol 4 évig óraadó is volt. Ezt követően egy telekommunikációs nagyvállalatnál töltött 5 évet, csoportvezetői pozícióban, értékesítés támogatás területen. Ezután 7 évig magánszemélyekkel dolgozott trénerként és tanácsadóként, és kifejlesztett egy saját, coaching alapú módszertant is. Ma már elsősorban vállalatokat és vezetőiket segíti, hogy leküzdjék akadályaikat, kihozzák a bennük rejlő potenciált, és hatékonyan működjenek együtt egy közös cél és küldetés megvalósításában. 2017. óta pszichológia szakos hallgató.


Maczkó-Dörnyei Nóra nora.maczko@improversgroup.hu

Szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner, coach. A Veszprémi Egyetemen, majd a győri SZIF-en diplomázott, okleveles közgazdász. 12 éven át multinacionális közegben, a bankszektorban dolgozott, KKV illetve nagyvállalati referens, belső vállalati coach, mentor szerepkörökben. Egy munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetnél projektmunkatársként szerzett további munkatapasztalatokat. Szakterülete a vállalati mentoring, a vezetői és munkavállalói kompetencia-,  érzelmi intelligencia-fejlesztés. Elhivatott egyfajta vezetői paradigmaváltás terjesztésében: szerinte a mai generációs különbségek és a munkaerőpiaci kihívások új típusú vezetői kultúrát igényelnek, melyhez elengedhetetlen a vezetők önreflexiója, tudatos önfejlesztő képessége, magas szintű érzelmi intelligenciája és a nice leadership koncepciója.


 Mezei Gyöngyigyongyi.mezei@newscoaching.hu

Szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner. Szakmai célja szervezeteket és egyéneket támogatni azon törekvéseikben, hogy fejlesztési folyamataik során jelentős változásokat érjenek el, és ezáltal megvalósítsák vágyott céljaikat. 20 évvel ezelőtt kezdte el tréneri tevékenységét (készség- és önfejlesztő tréningek, szervezetállítás csoportok), melyből származó tapasztalata vezetett el a szervezetfejlesztéshez. A mentálhigiénikus oklevél megszerzése után egyének fejlesztésével is foglalkozni kezdett, később kiegészítve tudását coaching és NLP technikákkal. Korábban alkalmazotti viszonyban értékesítési vezetőként dolgozott, mely HR és marketing tevékenységet is felölelt.


Tanner Anett Paulaanett.tanner@improversgroup.hu

Szervezetfejlesztési tanácsadó, coach, tréner. Végzettségét tekintve közgazdász, emberi erőforrás tanácsadó, valamint life- és business coach. Korábban több mint 15 évig magyar vállalatok vezetőjeként tanácsadási, IT, logisztikai és vendéglátóipai szektorokban dolgozott, operatív, gazdasági és humán területeken. Emellett gazdasági főiskolákon óraadóként gyakorlatorientált pénzügyi menedzsment ismereteket oktatott. Egy coaching folyamat eredményeként fogalmazta meg, hogy „jobban szereti az embereket, mint a számokat”, majd sokrétű tapasztalatát és tudását hasznosítva cégek és vezetők fejlesztésére helyezte át fókuszát. Emellett coachok, trénerek módszertani továbbképzésében, valamint egy ICF akkreditált ACSTH coach képzésben trénerként is vesz részt.


Mit takar a N.E.W.S.™ Executive coaching?

Főként szervezeti vezetők számára kidolgozott, egyedi, strukturált és adaptálható személyes navigációs folyamat, mely hozzáadott értéket és jelentős hasznot teremthet a szervezet számára,

  • ha egy újonnan kinevezett felsővezető a beilleszkedés szakaszában van,
  • ha változások előtt állnak,
  • ha javítaniuk kell a teljesítményen,
  • ha segíteni kívánnak a felsővezetők karriertervezésében,
  • vagy éppen egy személyes fejlesztési terv keretében.

A szervezet felsővezetői számára testreszabott, strukturált, ugyanakkor rugalmasan személyre szabható, mérhető, célorientált, többdimenziós gyakorlati coaching csomag, mely transzparens, megismételhető, és egy egyértelmű, az érintett féllel közösen meghatározott roadmap-re alapszik.

A modell erőssége a navigáció, amelynek kiindulópontját egy 360 fokos felmérés és ennek alapján készített – egyénre, csapatra és szervezetre kiterjedő – helyzetértékelés adja. Ezután következik az iránykijelölés, vagyis a célok meghatározása, melyhez vezető út az iránytű égtájain keresztüli navigációval valósul meg. A 8-10 alkalomból álló folyamat egyedisége, hogy ötvözi a coaching, mentorálás, tanácsadás és szervezetfejlesztési módszereket. További információkat a N.E.W.S.® Navigation honlapján talál.