Milyen vezetőkre van szüksége a vállalatoknak napjainkban ahhoz, hogy sikeresek, eredményesek, hatékonyak legyenek?
Emberközpontú, támogató
Felhatalmazó, jól delegáló
Az erőforrásokkal jól gazdálkodó
A változásokhoz alkalmazkodó
Stratégiai szemléletű
Az Improvers Group, mely a Book of Lists-ben az élen szerepel a tréning cégek között, olyan vezetőfejlesztő programokat tesz elérhetővé nyílt képzés formájában, melyek a 21. század sikeres vezetőinek szemléletét és eszköztárát adják át.
Ez a képzés felkészíti a vezetőket rövid és hatásos coaching beszélgetések vezetésére, az ehhez szükséges gondolkodásmód, készségek és eszközök elsajátításával. Így eredményesen tudják coacholni és fejleszteni beosztottjaikat a változó időkben, motiválni tudják az egyéneket, és jobb teljesítményre sarkallni őket.
A program alapja a N.E.W.S.® Iránytű, amely segítségével azonosítani lehet a munkatársak elakadását, nehézségét, illetve megtalálni az egyes helyzetekben, az adott probléma esetén alkalmazható eszközt, mellyel támogatni lehet a kollégát az elmozdulás, a megoldás irányába. A képzés végére a résztvevők elsajátítják a rövid, hatásos coaching szemléletű vezetői beszélgetés alapkészségeit, valamint összeállítják saját csapatuk tagjaira vonatkozó coaching tervüket, melyet a következő időszakban végrehajtanak az elsajátított eszközök használatával.
A MAC – Manager as Coach™-képzés bemutatója
A képzésről bővebben itt olvashat, a N.E.W.S.® módszereiről pedig itt.
N.E.W.S.® Vezető mint Coach™ képzés |
|
Időpont | 2023. október 18. – október 19., 9:00–17:00 |
Helyszín |
ImproversGroup Irodaház – 1124 Budapest, Németvölgyi út 64. |
Díj | 150 000 Ft+27% ÁFA* |
*A képzési díj tartalmazza a tréninget, résztvevői csomagot, valamint egy szendvicsebédet.
A képzés minimum 6 résztvevővel indul.
A képzés trénere:

Hering Ilona
közgazdász, szervezetfejlesztési tanácsadó, certifikált N.E.W.S. tréner
Szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner. Pénzügy szakos közgazda. A Magyar Nemzeti Bankban makroelemzőként dolgozott évekig, majd érdeklődése a kommunikációs és a HR terület felé fordította. Több, mint 10 éven keresztül dolgozott ügyviteli és HR vezetőként a verseny- majd nonprofit szférában, ahol Európai Uniós projekteket is menedzselt.
Mélyebb bepillantás a nemzetközi szervezetfejlesztési megoldásainkba:
Az Improvers Groupról röviden
Az Improvers Group 30 éves múltra tekint vissza, jelenleg a három legnagyobb szervezetfejlesztő cég között jegyzik a piacon. Missziója a kezdetektől mit sem változott: a világ legjobb tudásanyagát nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek a globális versenyben is az élen szeretnének maradni. Eddig több mint 50 értékes nemzetközi licence vált elérhetővé az Improvers Group munkája révén.
A cégcsoport tagjai többek között olyan márkák, mint a Sämling, a FranklinCovey, a N.E.W.S.® Magyarország és az Arbinger Intézet. Tanácsadó gárdájának szaktudása, több évtizedes tapasztalata egyedülálló. Referenciái megtekinthetőek itt.