Egy gyorsan növekvő vállalat titka

Együttműködő, magas bizalmi szintű vállalati kultúrát kialakítani önmagában sem könnyű, azonban ha sikerül is, különösen nehéz azt megőrizni, miközben vállalatunk gyorsan növekszik. A WP Engine-nek (globális informatikai cég) az Arbinger módszertan segítségével mégis sikerült. Blogbejegyzésünkben megmutatjuk az egyik ötletet, amit alkalmaztak.

(Az eredeti cikk az amerikai Arbinger Intézet honlapján jelent meg 2017. október 6-án. Itt érhető el)

“A rendkívül sikeres globális technológiai és szolgáltató cég, a WP Engine, megosztott velünk egy olyan programot, amit azért indítottak, hogy megtartsák lenyűgöző vállalati kultúrájukat egy gyors növekedési időszakában.

A WP Engine, a világ vezető WordPress digitális élmény platformja, bámulatos szervezeti kultúrával rendelkezik. A texasi székhelyű vállalat 2017-ben több mint 10 díjat kapott, és a közelmúltban elnyerte „az év vállalata”, „az egyik legjobb hely ahol dolgozni lehet Austinban”, és „az Y generáció egyik legjobb munkahelye” címet.

Ezért aztán gyorsan is nőnek. Mindössze 4 évvel ezelőtt körülbelül 50 alkalmazottjuk volt, most pedig már majdnem 500-an vannak.

Gyors növekedésük során elsődleges szempont volt vállalati kultúrájuk megtartása. A WP Engine úgy találta, hogy a csapatok közötti rendszerezett kapcsolatok jelentősen javítják az együttműködést és ennek következtében az üzleti eredményeket.

Egy jövőbeni blogbejegyzés le fog írni néhány módszert, ahogy elérték ezeket a rendszerré alakított kapcsolatokat.

Ez a bejegyzés most ezek közül kiemelten a Nagykövet Programra fókuszál.

 

Két csapat, egy ügyfél

A WP Engine-nél két csapat van, amelyek különböző módon támogatják ugyanazokat az ügyfeleket. Jóllehet ugyanazokkal az ügyfelekkel dolgoznak, a csapatoknak gyakran eltérő szükségleteik és különböző közelítéseik vannak arra vonatkozóan, hogyan segíthetik az ügyfeleiket. Ezek a különbségek nagyon hasznos ellenőrzőpontokat és egyensúlyt hozhatnak a kapcsolatokban, ami hozzájárul a világszínvonalú 72-es értékű NPS (Net Promoter Score) mutatójukhoz.

Amikor a vállalat kicsi volt, a csapatok közötti súrlódást könnyű volt orvosolni. Mindenki jól ismert mindenkit és elég volt csak oldalra fordulniuk vagy lesétálniuk a hallba, hogy tisztázzanak valamit, vagy feltegyenek egy kérdést.

Ahogy a WP Engine és csapatai növekedtek, már több fegyelemre volt szükség ahhoz, hogy fennmaradjanak ezek az emberi kapcsolatok. A munkatársak úgy gondolták, hogy nagyon fontos fenntartani a cég „start-up stílusú” együttműködését és nem pedig silókba zuhanni.

 

Egy lehetőség, hogy a dolgok jó irányba haladjanak

A probléma megoldásának érdekében a két csapat vezetője találkozott a belső vállalati Arbinger segítőjével, hogy kialakítsanak egy olyan utat, amely lehetővé tenné csapataik számára, hogy olyan módon működjenek, amely nemcsak kölcsönösen előnyös számukra, hanem támogatja ügyfeleik igényeit is. Biztosak akartak abban lenni, hogy a WP Engine nem olyan kultúrát fejleszt, amelyik hajlamos figyelmen kívül hagyni, elkerülni vagy elhagyni azokat a  potenciálisan értékes tanulási lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik a növekedést és az innovációt.

 

A vezetők elhatározták, hogy a két csapatot összehozzák egy sor közös tevékenységre, azzal a céllal, hogy kifelé irányuló szemléletmóddal dolgozzanak. A befelé és kifelé irányuló szemléletmóddal kapcsolatos rövid bevezető után a csapatok kisebb csoportokra oszlottak, hogy „Tanulok rólad” találkozókat folytassanak le. Ezeken a találkozókon meséltek egymásnak a szükségleteikről, kihívásaikról és céljaikról.  Beszéltek azokról a mutatókról, amelyeket követnek, mivel a mutatók miatt lett különböző a csapatok prioritásainak és döntéseinek némelyike. Utána számba vették, hogyan nehezítették egymás munkáját.

Ezután mindegyik csapat átgondolta, hogyan tudná úgy végezni a munkáját, hogy az jobban segítse a másik csapatot.

A teamek nagyon hasznosnak találták ezt a kezdeti „Tanulok rólad” találkozót, de többet akartak. Tovább akarták fejleszteni a „Tanulok Rólad” találkozót, hogy az inkább a tevékenységük része legyen, nem pedig egy egyszeri esemény.

Így kifejlesztették a Nagykövet Programot.

 

Fenntartani a változást

A Nagykövet Programban mindegyik csapatból egy-egy személy részt vesz a másik csapat heti értekezletén, egy hónapon keresztül. A nagykövet szerepe nem az, hogy saját csapatát képviselje, hanem hogy meghallgassa és tanuljon a másik csapatról, hogy majd be tudja mutatni az ő nézőpontjaikat a saját megbeszéléseiken. Nem arra törekszenek, hogy befolyásolják a másik csapatot, vagy igazolják saját csapatuk cselekedeteit. Ehelyett arra törekszenek, hogy segítsenek saját csapatuknak megérteni a másik csapat projektjeit, céljait és fájó pontjait.

 

Az eredmények

A Nagykövet Program segített megerősíteni a humán szempontokat a két csapat között. Amikor a másik csapathoz kapcsolódó probléma merül fel, a nagykövetek azt kontextusba tudják helyezni, vagy megmutathatnak egy kiegyensúlyozó nézőpontot. Beszélhetnek a negatívnak tűnő cselekedetek mögötti szándékról. Elismerhetik a másik csapat kreativitását és a törekvésüket, hogy jobban végezzék a munkájukat.

Ezek a nézőpontok jelentősen javítottak azon, ahogy a csapatok egymást látják, és ahogy egymással dolgoznak. Egy csapattag mondta: “[Ezelőtt a program előtt] előfordult néhány alkalommal, amikor egyszerűen nem tudtam közös nevezőre jutni a kollégámmal a másik csapatból. De látván a mutatóikon keresztül, mi fontos nekik és hogyan dolgoznak a cégünk érdekében… azt láttam, hogy a különbségeink ellenére a kollégák nagyon is összhangban álltak a mi csapatunk céljával, hogy tiszta szívből ügyfeleink legfőbb érdekeit tartsuk szem előtt.”

A kapcsolatokban jelentkező előnyökön túl, a Nagykövet Program fejlődést hozott a csapatok teljesítményében is.  Mivel a nagykövetek mindkét csapat találkozóin részt vesznek, rá tudnak mutatni az együttműködés lehetőségeire, szemben az erőfeszítés megkettőzésével. Mindkét csapat időt és energiát takarít meg. Win-win.

 

A WP Engine-ről:

A WP Engine a világ vezető WordPress digitális élmény platformja, amely lehetővé teszi a vállalkozások és az ügynökségek számára azt az agilitást, teljesítményt, intelligenciát és integrációt, amelyre szükségük van ahhoz, hogy gyorsabban érjenek el eredményeket. A WP Engine ötvözi a technológiai innovációt egy díjnyertes WordPress szakértői csapattal, ezáltal 130 ország több mint 70 ezer vállalata bízik meg tanácsaiban és támogatásában, melyek segítik a márkákat, hogy világszínvonalú digitális élményt nyújtsanak. A céget 2010-ben alapították, székhelye Austinban, Texasban van, rendelkezik még irodával az alábbi városokban: San Francisco, Kalifornia; San Antonio, Texas; London, Anglia; és Limerick, Írország.”

Ha szeretne még többet megtudni az Arbinger képzés módszertanáról, kattintson ide!

További információt az  emberközpontú együttműködő szervezet kialakításáról ide kattintva találhat!


 Ha szeretne még több érdekes cikket és személyre szóló ajánlatokat kapni, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre is!

Forrás: http://arbingerinstitute.com/BlogDetail?id=57