Calendar

Kihelyezett képzésként rendelhető

A modell erőssége a navigáció, amelynek kiindulópontját egy 360 fokos felmérés és ennek alapján készített – egyénre, csapatra és szervezetre kiterjedő – helyzetértékelés adja. Ezután következik az iránykijelölés, vagyis a célok meghatározása, melyhez vezető út az iránytű égtájain keresztüli navigációval valósul meg. A 8-10 alkalomból álló folyamat egyedisége, hogy ötvözi a coaching, mentorálás, tanácsadás és szervezetfejlesztési módszereket.

Kihelyezett képzésként rendelhető

A program célja a résztvevők pszichikai ellenálló képességének fejlesztése. A program további célja olyan szemléletet, eszközöket, módszereket és technikákat mutatni a résztvevőknek, mely révén képessé válnak a munkahelyi és személyes életben előforduló stresszt keltő események ellenére is megőrizni belső egyensúlyukat.

A képzés testvércégünk, a Sämling Solution Consulting szervezésében valósul meg.

Kihelyezett képzésként rendelhető

Megújult Magyarország legismertebb coach képzése!
A Sämling Coach képzés a DGS Global kutatása szerint két egymást követő évben is a legismertebb coach képzés Magyarországon.

A képzés testvércégünk, a Sämling Solution Consulting szervezésében valósul meg.

Kihelyezett képzésként rendelhető

A képzés célja az első lépések megtételében való segítség nyújtása, azaz az Ipar 4.0 jellemzőinek, várható hatásainak megismertetése a résztvevőkkel és adott szervezet(ek) segítése az arra való felkészülésben.

Kihelyezett képzésként rendelhető

A N.E.W.S.® Személyes Navigáció egy innovatív, coaching szemléletű gyakorlati folyamat, amely során az egyén áttörő, akár sorsfordító saját élményben részesülhet az önismereti munka során. Lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy feltárják rejtett képességeiket és maximalizálják személyes fejlődésüket karrierjük és önmegvalósításuk érdekében.

Kihelyezett képzésként rendelhető

A kiváló vállalatok erőteljesen támaszkodnak az olyan vezetőkre, akik a csapatukat képesek végig vezetni a változásokon, akik tudnak felhatalmazni, legyőzik a kihívásokat, és olyan tevékenységekre összpontosítanak, amelyek a szervezeti stratégiák megfelelő végrehajtását biztosítja. Képzésünk ehhez nyújt, már másnaptól gyakorlatba ültethető eszközöket és módszereket.

Kihelyezett képzésként rendelhető

A hatékony és eredményes értekezlet vezetés komplex készségtár aktív használatát feltételezi, amire kevesen hajlandóak, mert túl bonyolultnak tűnik. Emiatt, a csupán klasszikus készségfejlesztésre épülő tréningek nem hozzák meg a tőlük várt eredményt, bármennyire is jók legyenek. A N.E.W.S.® Meeting Management tréningje a készségtáron túl új paradigmát és egy gyakorlatba könnyen ültethető folyamatot ad a résztvevőknek, melynek hatására motiváltakká válnak a tanultak alkalmazására.

Kihelyezett képzésként rendelhető

Projektmenedzsment képzésünk 16 éve kínálja a legkomplexebb hazai projektmenedzsment tudást.
Programunk azoknak szól, akik a projektmenedzsment szakmát alaposan és átfogóan szeretnék elsajátítani.

A képzés testvércégünk, a Sämling Üzleti Oktatási Központ szervezésében valósul meg.

Kihelyezett képzésként rendelhető

A NEWS Belső Szervezeti Coach képzéssel egy coaching alapú navigációs eszköztárat kínálunk, mellyel mindhárom szinte – egyén, csapat és szervezet – támogathatják a hatékony együttműködést. A belső coachok segítik kollégáikat abban, hogy túllépjenek az elakadásaikon, kiaknázzák a tehetségüket és elérjék céljaikat.

Kihelyezett képzésként rendelhető

Egy hiánypótló képzés mindazoknak, akik belső munkatársként, vagy külső tanácsadóként vezetnek, vagy támogatnak szervezetfejlesztési folyamatokat.

A képzés testvércégünk, a Sämling Solution Consulting szervezésében valósul meg.