Hogyan hozható létre magas szintű kommunikáció, innováció és együttműködés?

Ismerjük meg az Arbinger Intézet nemzetközi módszertanát
100 értékes perc, díjmentes online előadás formájában

Az előadás a szemléletmód változáshoz ad ismereteket. Az Arbinger Institute programjai 45 év pszichológiai kutatásain alapulnak.

Sok fejlesztési folyamat a viselkedés szintjén próbál hatást elérni. Ugyanakkor tetteinket, vagy akár azt, ahogy a céljainkat kitűzzük, mindig a szemléletmódunk vezérli – akkor is, ha erről tudatosak vagyunk, és akkor is, ha nem. Ha más eredményeket szeretnénk, mint eddig, akkor valóban nagyon fontos bizonyos tetteinket, működésünket, akár eljárásainkat és folyamatainkat is megváltoztatni. Ugyanakkor fejlesztési folyamatainkat úgy érdemes megtervezni, hogy a szemléletmód szintjével is foglalkozzunk, mert e nélkül a változtatási kísérleteink sokkal kevésbé – a McKinsey kutatásai szerint negyed annyira – lesznek sikeresek, vagy akár még vissza is rendeződnek.

Bővebb információ: http://arbinger.hu/


Résztvevők gondolatai:


IDŐPONT  egyeztetés alapján
HELYSZÍN online, Zoom alkalmazáson keresztül
DÍJ a részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött

 
oktató: Ecsédi István 

Rövid bemutatkozás: 

Az ImproversGroup és ezen belül a Sämling, FranklinCovey, N.E.W.S.® és Arbinger magyarországi alapítója, fő tulajdonosa, és tanácsadója. Tanácsadói tevékenysége kiterjed a stratégiai menedzsmentre, vezetési kultúrafejlesztésre és az OD tanácsadás területére. Tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban, dolgozott és képzéseken vett részt Nagy-Britanniában és Portugáliában. Munkája mellett a Joint Venture Szövetség oktatási tanácsadója, CHAMP-tanácsadó, és az Amerikai Menedzsment Intézet tagja is volt, valamint 3 évig elnöke a Tréning Kerekasztalnak. Az EFQM Magyarországi szervezete 2018- ban beválasztotta a Kiválósági Nagykövetek közé.


2022. júniusi 100 perces előadásunk felvételét* megtekintheti az alábbi linken:

*Szeretnénk jelezni, hogy az online szakmai előadásainkról készült videófelvételek nem stúdió minőségűek, a Zoom rendszeren keresztül, az élő közvetítés alatt kerültek rögzítésre.

Lépjen velünk kapcsolatba!

További információkért, ajánlatért írjon nekünk az info@improversgroup.hu e-mail címre.