Agilis vezetők – Képzési kínálatunk

„Ha szeretnéd megváltoztatni a kultúrát,
változtasd meg vezetőid viselkedését.”

/Ram Charan/

A világban az utóbbi 20 évben több olyan új HR és OD módszertan jött létre, melyek használata ma már hozzátartozik a vezetők munkájához. Képzéseink mindegyike nemzetközi licenc, melyekkel már több kontinensen, sok száz vállalat vezetőinek a fejlesztését tették lehetővé az agilis kultúra megteremtéséhez. A képzések több évtizedes nemzetközi kutatásokra épülnek és nemzetközi know-how-t tartalmaznak. Néhány programunkat nyílt képzésként is szervezzük, valamint több, rövid díjmentes képzési lehetőséget is hirdetünk. Képzéseket online és tantermi formában is szervezünk.


Miért is fontos az Agilis vezetői kultúra?

Azt a világot, amelyben ma élünk, legtalálóbban a VUCA betűszóban rejlő jellemzők – változékonyság, kiszámíthatatlanság, összetettség és kétértelműség – tudják leírni. Az új norma a változás lett. Ugyanakkor a dolgozók elkötelezettsége munkahelyük iránt a mindenkori legalacsonyabb szintre ért.
A legtöbb nemzetközi trend szerint a vállalatoknak át kell menniük egy olyan szervezetfejlesztési folyamaton, mely során megváltoztatják a szervezeti kultúrát, a szervezet működését annak érdekében, hogy gyorsabb döntéseket, lendületesebb változásokat, nagyobb eredményt, elégedettebb ügyfeleket, magasabb hatékonyságot, motivációt és értékteremtési képességet tudjanak létrehozni. Ebben a változásban új vezetői készségekre van szükség. Képezni kell a vezetőket, hogy a holnap agilis vezetőivé válhassanak.
Képzéseink célja, hogy felvértezze a vezetőket az ehhez szükséges új, modern készségekkel, eszközökkel és szemléletmóddal.

Folyamatosan frissülő ESEMÉNYNAPTÁRUNK tartalmazza a soron következő nyílt tréningjeinket, illetve online és díjmentes képzéseinket is.


Személyes Navigáció

Belső potenciáljaink felszínre hozása – nem csak vezetőknek

A szervezetek elvárják, hogy az egyes emberek egyre több feladatot, egyre nagyobb felelősséget vállaljanak, és karrierjüket a szervezet igényeihez igazítva irányítsák. A legtöbb embernél hiányoznak az ehhez szükséges készségek, eszközök, valamint a szemléletmód. A nagy potenciállal rendelkező kollégák és vezetők számára kidolgozott személyes navigációs workshop segít abban, hogy ezek az emberek a szervezeten belül a következő lépésre tudatosan készüljenek fel, és tegyék is meg azt. Dinamikus, mélyreható folyamat, mely tiszta gondolkodáshoz, proaktív felelősségvállaláshoz, erőteljes változáshoz és előrelépéshez vezet. Elősegíti a munkavállalók megtartását. A fejlesztési folyamat a nemzetközi know-how átadásával történik kétnapos képzés és négyhetes utánkövetés keretében. Tantermi és online formában is elérhető képzés.

További információ a módszertanról: https://www.newsnavigation.com/self-navigation


Vezető mint coach

(MAC – Manager as Coach)
Hatásos coaching beszélgetések

Az agilis szervezetek elvárják, hogy vezetőik aktív szerepet vállaljanak embereik fejlesztésében, coacholásában, elköteleződésében és megtartásában. A vezetők többsége nincs megfelelően felkészítve erre. A MAC úgy lett kialakítva, hogy felkészíti a vezetőket arra, hogy rövid, hatásos coaching beszélgetéseket tudjanak lefolytatni csapatuk tagjaival, akik így tovább tudnak lépni, megbirkóznak a kihívásokkal és jobban teljesítenek. A MAC képzésünk nélkülözhetetlen, ha első és második vonalba tartozó menedzsereket kell fejleszteni, vagy ha a vezetőket fel akarják vértezni gyors egyszerű coaching eszközökkel, melyek révén segíteni tudnak beosztottjaiknak, hogy a változó környezetben is megállják a helyüket. A fejlesztési folyamat a nemzetközi know-how átadásával történik kétnapos képzés és négyhetes utánkövetés keretében. Tantermi és online formában is elérhető képzés.

További információ a módszertanról: https://www.newsnavigation.com/manager-as-a-coach


Vezető mint csapat navigátor

(MAT – Manager as Team Navigator)
Bevonó csapatvezetés

A gyorsan változó környezetben a vezetőknek képesnek kell lenniük rugalmas, agilis és bevonó hozzáállással vezetni gyorsan reagálni tudó csapatukat. A MAT egy erőteljesen gyakorlatias tréning program vezetőknek, melyen elsajátítják hogyan vonják be, állítsák fókuszba és vezessék csapatukat mint egységet úgy, hogy az képes legyen lebontani és megvalósítani a vállalati stratégiát, átnavigálni a változásokon és kiemelkedő eredményeket elérni. A MAT képzésünk nélkülözhetetlen, amikor fejleszteni kívánják a vezetők csapatvezetési kompetenciáit, amikor a vállalatok be akarják vonni vezetőiket a stratégia lebontásba. A résztvevők elsajátítják az Y és Z generáció és a mai tudásalapú társadalom dolgozóinak vezetéséhez szükséges modern vezetési készségeket, átfogó csapatvezetési szemléletet, és eszköztárat kapnak. A fejlesztési folyamat a nemzetközi know-how átadásával történik kétnapos képzés és négyhetes utánkövetés keretében. Tantermi és online formában is elérhető képzés.

További információ a módszertanról: https://www.newsnavigation.com/manager-as-a-team-navigator


Vezetői coaching

Eredményes átalakulás

Igaz a tény, hogy minden vezető felülről korlátozza le a szervezetét. Ezért a kulcsfontosságú vezetők fejlődése nélkülözhetetlen a vállalat szempontjából. Ellenben pont ezek a vezetők kapnak legkevesebb őszinte visszajelzést. Visszajelzések nélkül pedig nincs változás, vagy legalábbis gyengül a vezetői önreflexió. A N.E.W.S.® Executive Coaching (felsővezetői coaching) főként szervezeti vezetők számára kidolgozott, egyedi és adaptálható, diagnosztizáló és mérhető személyes navigációs program a fejlesztéshez. Ez a többdimenziós gyakorlatias coaching folyamat strukturált, ugyanakkor rugalmasan személyre szabható, célorientált, transzparens, megismételhető, eredményorientált és erőteljes szervezetfejlesztő hatással jár. A coaching ülések személyes és online formában is megtarthatóak.

További információ a módszertanról: https://www.newsnavigation.com/executive-coaching

N.E.W.S.® Executive Coachok szakmai bemutatkozása: http://improversgroup.hu/fejlesztesi-teruleteink/vezetes-fejlesztese/n-e-w-s-executive-coachok/


Agilis szemléletmód kialakítása

Magas szintű kommunikáció, innováció és együttműködés megteremtése a szervezetben.
Képzés nem csak vezetőknek!

A szemléletmód az, ahogyan a lehetőségekre, kihívásokra, a munkánkra, és legfőképpen a többi emberre tekintünk. Ez vezérli viselkedésünket, és ez teszi leginkább lehetővé, hogy megfelelően közelítsünk és oldjunk meg nehéz problémákat. Minden agilis kompetenciaképzés zátonyra fut, ha nem párosul hozzá megfelelő szemléletmód. Ahhoz, hogy a kitűzött új célokat el lehessen érni, a vezetés legfontosabb feladata, hogy a szervezetben folyó tevékenységeket együttműködőbbé, felelősségvállalóbbá, innovatívabbá, és motiváltabbá tegye. A vezetőfejlesztés nélkülönözhetetlen lépése a szemléletváltás elindítása, mely csak magas színtű önreflexióval lehetséges. Ez az Arbinger Intézet egyedülálló képzésével, az alap know-how átadással kezdődik, mely 8 hetes implementációs utánkövetéssel folytatódik. Negyedév elteltével következik az Arbinger speciális vezetőképzése, amelyet 6 hetes implementációs utánkövetés kísér. A cél itt már az, hogy megtanítsuk a vezetőket, hogyan tudják a szemléletváltást elindítani, fenntartani beosztottjaikban is. Az Arbinger képzésekből álló folyamathoz több könyv és munkafüzet is tartozik.

Bővebb információ az Arbinger módszerről: http://arbinger.hu/


Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben Ön vezetésfejlesztésben  gondolkodik és vezetőire szabott megoldásokat keres, én és a kollégáim készségesen állunk rendelkezésére!

Interjúk és felmérések után díjmentesen javaslatot teszünk a legmegfelelőbb fejlesztési megoldásokra.

Ecsédi István
Telefon: +36 20 923 54 05
E-mail: istvan.ecsedi@improversgroup.hu