Tanácsadó, tréner, coach állás

Tanácsadókat, trénereket, coachokat keresünk csapatunkba!

Az ImproversGroup cégcsoport tagja, a Sämling Vállalatfejlesztés Kft. csapata új kollégát keres.

Néhány gondolat arról, hogyan dolgozunk:

Mi főleg vállalati kultúrafejlesztésben, transzformációs képzési és szervezetfejlesztési folyamatokkal segítjük a vállalatokat. Számunkra az értékesítés inkább egy felsővezetői coaching folyamat. Hozzásegítjük a vállalat felsővezetését ahhoz, hogy közösen lássák meg a valódi problémáikat, és ehhez a legjobb fejlesztési útvonalat tudjuk közösen kialakítani. Ehhez több nemzetközi megoldást használunk, mint például az Arbinger és N.E.W.S.™ programjai, valamint a nemzetközi kutatásokon alapuló Diagnózisunkat. Valódi transzformációt elérő folyamatok kialakítására törekszünk, így nagyon fontosnak tartjuk, hogy a változás ténylegesen beépüljön a szervezetbe.

Elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk,

  • akit motivál az, hogy mi főleg nemzetközi módszerekkel dolgozunk, ezért szívesen tanul akár angolul nyelvű anyagokból is;
  • akinek van legalább 100 önállóan megtartott tréneri (ebből legalább 30 vezetői) nap a háta mögött, és szerzett már tanácsadói és OD értékesítői tapasztalatokat is;
  • aki nem riad meg a tisztán teljesítmény-alapú jövedelemtől, és tudja nélkülözni a fix jövedelmet, főleg a betanulási és ügyfélkör kiépítésének időszaka alatt;
  • aki az esetleges egyéb tevékenységei mellett az idejének legalább felében velük tud dolgozni;
  • aki a tréningeken túl az értékesítésbe is hajlandó energiát fektetni, ugyanis az értékesítésen keresztül vezet az út a tréningek megvalósulásáig.

Amennyiben kedvet kaptál, hogy velünk dolgozz, kérlek küld el fényképes önéletrajzodat, és emeld ki, hogy hol, milyen tréner, tanácsadó vagy coach képzéseken vettél részt!

Amit kínálunk:
  • Szakmai fejlődési lehetőség Magyarország egyik legnagyobb tanácsadói, tréneri csapatának tagjaként
  • Az alkotás öröme
  • Értékarányos díjazás
  • Kihívásokkal teli, kreatív és magas hozzáadott értéket teremtő munkák
  • Értékesítési- és adminisztratív támogatás
  • Kellemes munkakörnyezet – rugalmas munkaidő
  • Alternatív karrier utak
  • Win-win együttműködés

A magas szintű szakmaiság mellett legfőbb értékeink között megtalálható a szakmai alázat, szorgalom és szenvedély az ügyfél újabb és újabb sikerekre való segítésében, továbbá a tisztesség, szervezettség, eredményorientáltság, megbízhatóság és a nyer-nyer gondolkodásA munka magas szintű EQ-t, kiváló kommunikációs és tanulási képességeket kíván. Kiváló nemzetközi know-how segíti tanácsadóinkat, hogy Magyarországon a legjobbakká váljanak.

Előnyt jelent:
  • vezetői tapasztalat,
  • kiterjedt vezetői/cégtulajdonosi kapcsolatrendszer,
  • multinacionális vállalatnál szerzett munkatapasztalat,
  • termelési területen szerzett minimum 3 éves tapasztalat,
  • angol és további nyelvek ismerete.

Itt tudsz meg többet a csapatunkról:
https://improversgroup.hu/samling-vallalatfejlesztes/ 

Az alábbi képre kattintva megismerheted kollégáinkat, akikkel egy csapatban fogsz majd dolgozni:

Szervezetfejlesztési tanácsadó csapatunk

Lépj velünk kapcsolatba!

Amennyiben szívesen kapcsolódnál csapatunkhoz, írj nekünk és küldd el szakmai önéletrajzodat!

Ecsédi István
Telefon: +36 20 923 54 05
E-mail: istvan.ecsedi@improversgroup.hu